Kötelező olvasmány mindenkinek:
Paulo Coelho: Az alkimista
Tanulom. Tanulom, hogy kell újból levegőt venni, hogy kell újból lépni és cselekedni. Tenni a dolgom és nem nézni vissza.
Kavicsos betonút. Megyek rajta előre. A napsütötte aszfalt égeti a talpam, a kavicsok folyamatosan a lábam alá keverednek. Hátulról üvöltés és vérszag, elölről homályos derengés.
Csak a pillanat van. Csak az itt és a most. Ez a perc, ez az óra, ez a nap.
Jövőm még nincsen, a múltam már nem kell...
*
Bizonytalanság. Üresség. Félelem. Érzések a lelkem mélyén kavarogva. Legyőzhetők. Mert a világon minden legyőzhető, és aki a Személyes Történetének útján jár, az meg is kap minden segítséget ehhez.
És bármi is történjék, én hiszem és tudom, hogy minden okkal, a mi okulásunkra történik. Az emberi lét folyamatos tanulás, és a tanultak folyamatos számonkérése. Mint a házivizsgák. Csak itt nem az évvégi jegy, hanem a lelkünk boldogsága a tét. Minél hamarabb vonjuk le a következtetést, annál hamarabb enged új vizekre evezni az Élet.
Persze mindez néha fáj, de el kell fogadjuk, hogy a legnagyobb tanítómester nem a Boldogság, hanem a Magány és a Fájdalom. Hiszen épp a legyőzésük által leszünk többek, erősebbek.
És persze ne feledjük, hogy a legfényesebb győzelmek a legnagyobb csatákból születnek.
"Carry on my wayward son
There'll be peace when you're done
Lay your weary head to rest
Don't you cry no more"
1 komment
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
,,Persze mindez néha fáj, de el kell fogadjuk, hogy a legnagyobb tanítómester nem a Boldogság, hanem a Magány és a Fájdalom. Hiszen épp a legyőzésük által leszünk többek, erősebbek."
Ezt így most ...köszönöm:)