És én remélem, minden egyes kárhozott napom átkozott órájában, hogy lesz egyszer valaki, aki átlát a maszkon, amit a világ felé tartok. Hogy lesz valaki, aki majd engem lát.

A sötét éjjeleken, mikor könnyek fojtanak, amikor a létezésre csak a fájdalom emlékeztet, a rémítő küzdelmek szörnyű perceiben, örökkön örökké csak ez a remény éltet.

Csak ez, és semmi más.

Volt már úgy, hogy csak ültél ott abban a kényelmes székben, sötét volt körülötted, és úgy igazából nem is járt semmi a fejedben? Aztán halkan, szinte észrevétlenül, egyszer csak azt vetted észre, hogy sós könnycseppek kezdenek folydogálni az arcodon? Lassan, komótosan, mintha nem is lenne jobb dolguk, mint az, hogy tudtára adják a világnak, hogy ott legbelül valami már végleg összetört...

Nem fájt. A fájdalom az a torokszorító, szívfacsaró érzés, amit akkor érez az ember, mikor valami hatalmas nagy érzelmi vagy morális kudarc éri. Ez egyszerűen csak fekete volt. Mélyfekete, és csöndes. Növekvő Semmi a helyen, ahol valaha a szív volt található. Az egész olyan paradox volt, hisz' azzal együtt, hogy nem okozott semmilyen fájdalmat mégis keserű mérget csepegtetett el a lélek elhagyatott országútján...

Egy régi lányregényben ilyenkor talán azt mondanák, megszakadt egy szív. De mi van akkor, ha már igazán nincs minek megszakadnia? Ha az egyetlen érzés, amely emlékeztet arra, hogy lélegző hús-vér ember vagy, csupán a kétségbeesettség? Mi van a Semmin túl?

Az egész világ… az összes ember… mintha csak szürke papírmasé figurák volnának. Mosolyognak. Sírnak is, ha épp úgy alakul. De látják-e… érzik-e a Semmit? Azt a Semmit, ami csak áll melletted némán. Aki nem szól, nem kérdez, és nem válaszol. Csak körülölel. Megfullaszt.

Aztán a kétségbeesés egy furcsa pontja jő… Te könyörögsz azért, hogy legalább fájhasson… Mert akkor legalább volna valami érzés, valami igazi… Valami, ami ellen küzdeni lehet. De hogy küzdjön a földi halandó a Semmi ellen?

Végül az ürességben a kérdések is elvetélnek. Beletörődsz szép lassan a fekete falakba. Már észre sem veszed a Semmit. Már nem vennéd észre a valamit sem…

……………..

Éjszaka van. Üvöltök némán.

A fenti soroknak vagy nagyon sok, vagy semmi értelmük sincs. Valamelyik a kettő közül... Én nem tudom... Döntsd el Te, ha akarod.

Music: Trading Yesterday_Little girl

Néha magam is meglepődök egyes dolgok hasznosságán. Például a takarításén. Milyen bájosan furcsa érzés megtalálni valamit (:

Még ha csak egy sárga, agyongyűrt kis fecni is az a valami, egy butácska verssel, amit még valamikor az ősz végén, netalántán tél elején írtam. (Hogy pontosan mikor, arról fogalmam sincs, ugyanis megvan az a rossz szokásom, hogy nem írok dátumot a papírjaimra, így hát csak a vers hangulatából tudok következtetni a keletkezés időpontjára.)

Nos, még mielőtt a nagyérdemű elé tárnám ezt a kis rímbe szedett múltidézést, le kell szögezzek valamit: a vers nem az én műfajom, prózában sokkal inkább otthon érzem magam, így hát a lentebb olvasható próbálkozás sem túl nagyratörő xD No de mindegy, nem húzom tovább, végtére is, ez is csak én voltam valamikor, volt valaha egy ilyen is, amit úgy hívunk, ...

...Múlt

Álmainknak szép tavasza
Elmúlt, s többé nem jön haza
Holt emlékek vérfolyama
Ködös múltunk fájó nyara

Esőt hozó ősznek szele
Gyötört arcunk könnyes szeme
Volt emlékek furcsa tele
S lelkem, ami meghalt vele.. .

Múlt. Elmúlt. Régmúlt... milyen sok mindent jelenthet. Örömet, ha az elmúlt dolog fájó volt, szomorúságot, ha valami szép... jelen esetben pedig csak valami keserédes kis fásult félmosolyt, illúziók elvesztését, és hasonló, a nagybetűs élettel járó dolgokat. Nosztalgiát, melyre kár időt pazarolni, hisz' itt van helyette a ...

...Jelen

A reményt adó délibáb a sivatagban
A tengerparton talpam alatt sercegő homok
A cukor a sütemény tetején
Egy mosoly ártatlansága egy kisgyerek arcán
Egy sóhaj egy mélyen elgondolkodtató könyv végéhez érve
A levegő, ami éltet
A víz, ami megnyugtat
A fény a mélysötét éjszakában
Kedves szavak egy kedves ismeretlentől, akitől pedig nem várhatsz el semmit
A zene furcsa, kába dallamai, amelyektől megborzong mindenem
Egy sós könnycsepp keserű íze a számban
A végtelen csillagos ég sötét gyönyörűsége egy nyári éjszakán
A szeretet boldogító illúziója egy olyan világban, melyben már semmi és senki nem igaz
Erős hit, mely kihúzhat minden gödörből
Félig gyümölcsös, félig virágos illat, egy parfüm könnyedsége a bőrömön
A repdeső pillangók valahol gyomortájékon
Egy film, mely egyszerre csal mosolyt az ajkaimra és könnyet a szemembe
A tökéletes béke csöndje
A tudás magabiztosságot adó illúziója
Egy naplemente fanyar gyönyörűsége egy hűvös tavaszi éjjelen
A meleg nyári eső koppanás a bőrömön, mikor mezítláb állok odakint, és csak nézem az eget
Egy cinkos mosoly egy barát szemében
Egy virág mulandó szépsége, lassú halálra ítélve egy vázában
A megnyugtató tudat, hogy semmi sem tart örökké. Az élet sem.
A fájdalom melyet a hasadban érzel egy hatalmas nevetés után.
A gombóc a torkodban, mikor elerednek a könnyeid

Ennyit jelent...ennyit jelentesz... ennyit jelentek... jelentünk... jelentenek...

Egy keserédes vágyálom, melyet ébren kell átélnem...

Valami ami sosem teljesül...


"Az olyan álmok melyek teljesülnek, nem is igazi álmok"

Hát igen. Ennyi. Ez az élet. A szeretet egy álom.