Zene: Nightwish: Beauty and the Beast

Félek. Félek. Pokolian félek. És még annál is jobban. Volt már olyan, hogy nem tudtad, mit szeretnél? Vagy ha már tudtad, nem tudtad, helyes-e, hogy azt szeretnéd?

Kezdek tartani tőle, hogyha nem festetném a hajam, már rég megőszültem volna.Sakkjátszma lesz, melyben nem tudom ki az ellenfél. De erős.

Egyelőre még csak a bábukat pakolják fel a táblára. Feketéket és fehéreket. Királyokat és királynőket… lovakat és gyalogokat. Minden egyes kis figurát szépen, sorban, egymás után elrendezve. Odafent sötét felhők gyülekeznek.

Én helyet foglalok az odakészített széken, a fehér bábuk mögött, bizonytalanul mustrálgatva azokat. Ellenfelem elégedetten terpeszkedik velem szemben. Az arcát nem láthatom a fejébe húzott csuklyától, mindennek ellenére úgy érzem, ő mosolyog.

A Sors torz, kavargó füstalak képében áll a tábla mellett, hol ide, hol oda tekintgetve – nem tudni, ki mellé fog majd állni, ha eljön a végső küzdelem órája. Feszültség vibrál a levegőben, melyet még a lassan szemerkélni kezdő eső sem tud elmosni.

Hideg cseppek érintik a bőröm, de nem érdekel különösebben. Várom, hogy elkezdődjön a játszma. Várom, és egyben rettegek tőle. Félek, hogy elrontom a lépéseket. Hogy leütik a bábuimat, és én elvesztek mindent, ahogy a figurák lehullnak az asztal melletti aprócska, ámde egyre növekvő pocsolyába.

Szeretnék elbújni, és egyben elébe menni a végzetnek, bármit is szabjon ki rám. De mi van akkor, ha elvesztem a játszmát, és a díjat… az egyetlent, amiért megéri játszani? Mi van, ha végleg elveszítem?

És mi van akkor, ha elnyerem? Mi van, ha megkapom, és az enyém lesz? Nem veszíti el minden értékét azzal, ha végre betehetem a vitrinembe?

Ha megijeszt az a törékeny szépség…

Bár visszatekerhetném az időt. Vissza annyira, hogy ne is kelljen elkezdeni ezt az undok sakkjátszmát. Hogy minden más irányba mehessen. Habár… talán ez is része mindennek.

Majd lesz valahogy. Akkor ugorjunk…