És aztán továbbfolydogálnak a szemek a homokórában. Szépen, egyesével. Nekik még mindig mindegy. Csöndben ülök és várom, hogy felvirradjon a nap szívem sötét éjjelének csillagos ege alatt.

Fázom, az arcomra hideg fénnyel ragyog a telihold. Tudom, hogy most nem kel fel a Nap egyhamar. Persze egyszer felkel majd. Máskor is felkelt már. Visszaemlékszem arra a végtelen hosszúságúnak tűnő éjszakára, és visszaemlékszem a rákövetkező hajnalra. A napsugarak emléke a bőrömbe mar, és a fájdalom egészen a szívemig rohan.

Persze mondhatnám, hogy ez az éjszaka most jobb. Több az éjjelilepke, és egy kicsit vastagabb pulóvert hoztam magammal, mint legutóbb. A sötét azonban bántja a fényhez szokott szemem. Egy egész évnyi nappal után szinte vaknak érzem magam ebben a hirtelen beköszöntött éjféltájban.

Nem tudom, mit tartogat számomra ez az éjjel. Nem tudom, miket mesélhetnek most nekem a csillagok, és fogalmam sincs róla, hogy mikor kezd majd el hajnalodni. Lehet, hogy az az éjszaka még az előzőnél is hosszabb lesz, de az is lehet, hogy sokkal rövidebb. A Sors kezében bizonytalanul remeg életem üveggolyója.

Halkan imádkozom a csöndben. Mindegy, hogy a Sorshoz, Istenhez, vagy bárki máshoz, csak segítsen, mert magamon segíteni most képtelen vagyok. Bármerre indulok téglafalakba ütközöm. A múlt hídjai felégtek, a jövő útjai pedig még nem mutatták meg magukat. És én itt ülök a semmi kellős közepén, egy talpalatnyi helyen, nagyon-nagyon mélyre lenyelt könnyekkel.

Valaki keltse fel a Napot...

József Attila
Reménytelenül

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Fájdalmasan gyönyörű

József Attila
Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

(1925.)