Kitaláltok magatoknak mindenféle hülyeséget, amit aztán később művészi hobbiként aposztrofáltok.

Pedig ha nincs bennetek szenvedély az iránt, amit csináltok... Ha minden írásotokból, minden rajzotokból és festményetekből, az összes fotótokból csak az a halovány vágy üvölt a külvilág felé, hogy tetszeni akartok másoknak, akkor az Anyag sosem növi ki magát Alkotássá.

Ha nincs valódi szenvedély, valódi alkotni akarás a munka mögött, akkor az, amit csináltok - legyen bár bármily' esztétikus is - halott marad.

Merev, mozdulatlan marionett baba. Nincs benne érző, dobbanó szív, nincs benne halhatatlan lélek. Olyan lesz majd, mint egy kagylóhéj. Szomorú és üres.

Szomorú és üres, mint ez az átkozott év, ez az átkozott század...

Óh, emberek, mért nem értitek? Mért nem látjátok meg végre? Ne másnak akarjatok megfelelni... ne másnak akarjatok tetszeni! Az egyedüli mérték csakis a bennünk élő kép lehet önmagunkról... Ahhoz kéne igazodni.

Talán egyszer megértitek. Talán egyszer Ti is érezni fogjátok majd, hogy amiben nincs lélek, szenvedély és eredetiség, az HALOTT, legyen az akár alkotás, akár emberi lény.

Ennyit a bölcselkedésről

Érdekes dolgokat látni (mostanság is) a világban. Oké, értem én nagy a válság, de azért mindent erre sem lehet ráfogni. Nevezzük nevén a dolgot: mindenki panaszkodik, hogy nincs pénze. Ezt, persze mint együtt érző emberi lény még meg is értem, és sajnálom is a munkás bácsit, aki lehúzott húsz évet a csavargyárban, de most kirúgták a leépítések miatt, és azon gondolkozik, miből lesz holnap a vacsora. Viszont a sok síró-rívó között találni másfélét is.

Ugyebár engem személy szerint érdekelnek a művészetek, érthető hát, hogy elég sokszor megfordulok ilyesféle lapokon, esetlegesen YouTube-on is bele-belebotlok ilyen, művészekről, és művészetükről készült videókba.

Na már most, fent említett fórumokon egyik másik magát művésznek nevező ember (?) is pont ugyanígy sír, mint a csavargyári munkás bácsi, hogy neki bizony nincs mit ennie. Oké. Ilyenkor a naiv riporter (videóknál) illetve látogató, kommentelő (oldalakon) sajnálkozva megjegyzi, hogy hát igen, manapság olyan nehéz állást találni, meg annyi fizetést összeszedni, amiből meglesz a napi betevő, meg a gázszámla, és még a vásznat, festéket meg az efféle művészeti kellékeket is fedezi.

És, kérem szépen, itt jön az oltári nagy pofára esés. Művészünk sértett arccal, illetőleg heves billentyűcsapkodással kikéri magának a fenti mondatot. Még hogy munka? Miért is keresne egyáltalán munkát? Hisz ő Művész. Neki a művészetéből kell(ene) megélnie, és egyébként is az ő felettébb művészi elvei nem engednék meg, hogy elmenjen krumplit sütni a McDonald’s-ba, havi hetvenezer magyar forintért.

Véleményem szerint az effajta ember nem művész, hanem ügyeskedő csatornapatkány, aki még mikor volt mit ennie is csak azért művészkedett, mert azzal különösebb energia-befektetés nélkül lehet(ett) pénzt keresni. Az efféléknek csak szimplán derogál a munka.

A másik kedvencem az a fotós, aki szintén fenti dolgokon kesereg, miközben egy 360 ezres fényképezőgéppel, plusz ehhez tartozó objektívekkel van tele otthon a sufni. De neki nincs pénze ételre, mivel nem megy el dolgozni, még akkor sem, ha kapna állást, mert ő Művész.

Félreértés ne essék, a fenti kis szösszenettel nem a művészet és az érte járó pénz létjogosultságát akartam kétségbe vonni. Csupán arra akartam rávilágítani, hogy a mai magyar (és nemzetközi) helyzetben nem nagyon van olyan ember, (leszámítva a lottónyerteseket, politikusokat és a segélyen és vérszíváson élő többségi kisebbség népes táborát) aki valós munka nélkül meg tudna élni. És talán ezt nem ártana tudomásul venni pár(ezer) embernek sem, legyenek akár Művészek akár szimplán csak amolyan mezei munkakerülők.