Olyan csendesen kényelmes és nyugalmas mostanában minden. És közel sem emlékeztet a vihar előtti csendre. Ilyen lenne a boldogság?
Nem rémálmodok, nem ébredek hideg verejtékben úszva, és reggelente kisimultabb az arcom a szokásosnál. Persze néha elkap a rossz hangulat, sírdogálok egy-egy érzelmes filmen... De mégis, valahogy olyan mintha valami kis bárányfelhő tetején pihengetnék. Talán ezért is nincs igazán ihletem blogolni...elvégre nem igazán van mind morfondírozni. Amin meg lehetne, azon nem akarok. Szóval ameddig nem jut eszembe értelmesebb, addig lesz itt egy kis szünet.
Oh, bárcsak ne kéne lejönni innen soha-soha...
..s ha így lesz is, ha valóban elveszítem, akkor is nyertem egy boldog napot. És ha arra gondolok, milyen szörnyű ez a világ, akkor egyetlen boldog nap is maga a csoda.
/Coelho/