Na, először is: Szerintem Davey Havok jó arc. Oké, a műszempilla gáz. De a többi nem. Másodszor, mindent tisztelt hozzám közelálló olvasót kérek arra, hogy ha netán túlélne engem, intézze el, hogy ez a dal szóljon a temetésemen. Nem is lehetne tökéletesebb búcsúztató számomra.

______

Csend honolt a szobában, csend, melynek még a leghalkabb suttogás is fájna. Gondolatok száguldoztak a fejében. Fájdalmas gondolatok. Gondolatok múltról jelenről és jövőről. Őt magát is meglepte, hogy mennyire kívül érezte magát időn és téren.

Hirtelen egy nem túl régi beszélgetés foszlányai kezdték magukat elméjébe fészkelni. Hogy is szólt az a pár mondat? Azok voltak a kulcs. "Hát akkor állj a saját lábadra. Nem várhatsz mindig támogatást két felől. ... Az első dolog, amit meg kellett tanulnom, hogy csak magamra számíthatok"

Akkor tiltakozott. Nem akarta. Nem akarta, hogy így legyen. Nem akart márványból megmunkált szívet. Aztán ráborultak éjek és nappalok, örödögök angyalok. Az élet legfőbb törvénye, hogy minden elmúlik egyszer. Rájött, hogy nem számíthat örök támogatásra. Hogy a mai mosolyok a jövőben talán a semmibe foszlanak majd, hogy a támogató karok talán eltűnnek majd az idő spirálforgatagában.

Ezért úgy döntött, hogy elfogadja azt a pár mondatot. Elfogadja, hogy mindaz, ami történt, és ami történni fog, az ő saját problémája, amellyel teljesen felesleges bárki mást terhelni. Felesleges segítséget kérni, mert nincs kötél, nincs baráti kar, ami ebből a gödörből kihúzza. Csak ő maga tud kimászni. Egyedül, segítség nélkül. Megtette már, vakon és véresen, üvöltve és sírva. Meg fogja tenni másodszorra is.

Némán, büszkén és egyetlen nyikkanás nélkül el fogja tűrni a Sors által rámért büntetést. Bele fog kövülni a szíve. De nem baj. Túl fogja élni. Fel fog kelni a padlóról, és erősebb lesz, mint valaha. Tudta, hogy így lesz.

Hallgatta, még egy darabig a csendet. Érezte a fájdalmat, és tudatosodott benne, hogy ha mindez így is lesz, ha ki is mászik a gödörből, pont úgy, ahogyan tette a legutóbb, nem lesz már ugyanaz. A mostani démonok vele maradnak majd örök időkre, a múlt suttogásaival kísértve meggyötört szellemét. De mindez mindegy. Az ő keresztje. A sajátja. El kell bírnia. Muszáj. Nincs más opció.